Teljes erőből gyengülök el, ha látlak.
vagy ha csak képzellek.
vetítelek árnyékok helyett
a falra,
életed adok és veszek neked,
mint sötétben az ág reccsen,
bennem neszed,
rezzen emlékeink megannyi levele,
lobban az avar.
magába hív
a nagy szerelem odvas fája,
s hatalmas az erdő
ahogy a szív.
Mint a tűz viharban felhőnek törő
száraz levél,
Sorsunk majd eldönti a szél.
itt szalmaszálon csúszik az égbe.
fejet hajt, majd lóbálja a lábát,
egy tört fehér felhő ölében
porciózza megőrült birodalmát.
itt
csak kong a bögre kezében,
hangja a végtelen falán pattanna vissza,
valahogy mégis csak megáll a végén,
s ott marad magának tiszta.
itt
kivágott sablonok bontják a rendet,
az öreg elfáradt, szuszog és bólogat,
ha nem figyelsz, hallhatod csendnek,
mégis csak az ő álma tartja a dolgokat.
itt
szalmaszálon csúszik a földre.
s ha visszamegy, nem cipel senkit.
megrepedt kezében a bögre,
szivárog a semmi.
A semmi(.)
