2014. december 2., kedd

Altató

...vonásaidra hajtok álmot,
asszimmetriáid tökéletességén
merengek. Cipelsz szemeiddel át, 
borzongató, fekete folyókon.
Meg se rezzenek.
már nincs hatalmuk a szörnyeknek,
rémeim a kardjukba dőlnek.
én alszom az ágy alatt,
őrzöm előled őket.
aludj.

Fóbia

'Tivadar az új fóbiákat feltaláló hivatalban volt gyakornok, amikor észrevette, hogy irtózik a fóbiáktól. A zseniális felfedezése miatt főnöke vezető pozícióba léptette elő, ahonnan közös megegyezés alapján szép kis végkielégítéssel és egy 'az év dolgozója' oklevéllel távozott első napja reggelén.'

Csere - csere

Ha egyszer valakit nagyon össze akarok majd zavarni, veszek neki olyan takaróhuzatot, aminek mind a két vége gombos.

Nehéz


Az van a dobozban. Tedd el.
Zsebre tett kacatok közül,
kis megőszült nyaram.
Az örökölt kristálypohár aljában
porba halt pók anya.
Ami elszakadt is megfeszül.

A víz alatt arcod most is fiatal.

Megmaradunk gyereknek a felszín alatt.
Közben persze annyi minden salak
a bőrünkön ragadt.

Az van a dobozban. Vedd el.
Ha kértem is valaha érte,
nincs mára üres zsebem.
Ezt is önzésből adom,
feszült tőle a mellkasom.
Kérlek. 

Garzon

- Borzasztóan kellemetlen lesz amikor rájössz majd, hogy nem vicces vagy, hanem nevetséges. - Mondja Vánsági Jonatán a hentes, majd felsőbbrendűségét, valamint fizikai erőfölényét fitogtatva, félbecsapja 50. születésnapjára kapott edzett acél bárdjával az alumínium húspultot. 

- Semmi okod nincs rá, hogy sértegess. - válaszolja Somorjai Aladár a nyugdíjas, és három papírzacskót vesz elő marhabőr oldaltáskájából.

Kint a hófedte utcán Moskovics András, a rendőr fia cigarettára gyújt. A szemközti kávéházban épp lefő egy pohár tejhabos latte. 

Én egy zöldtapétás garzon halljában konyakmeggyet eszegetve sírok. És senkinek nem beszélek róla.

Lift

És azt álmodtad már, hogy egy liftben utazol, és nem tudod, hogy felfelé vagy lefelé visz?

Monokróm dialógus



- A nap az most lemegy, vagy feljön? Olyan rohadt egyforma már minden. Az is egyfajta semmi.

- Jegyezd meg, a semmi a tökéletesség legkönnyebben elérhető formája.

- kár, hogy az érzékelés, s vele én is
majd, hogy nem mindig ott vagyunk,
ahol a semminek kéne lennie.

- vagyis a semmi az mindig jövő idő, mert a semmit lejegyezni nem lehet,
miképp létezni sem utána.

- viszont akkor a szürke mégis egy szín. a semmit csak szürkének képzelheted el.

- a semmiről csak azok tudnak biztosat, akik végül nem születtek meg.

- végtelenül kevés szóval körül lehet írni. Bár legjobban akkor tudod elképzelni, ha eszedbe sem jut.

- te a múltban nem születtél meg, vagy a jövőben fogsz nem megszületni?

- épp most nem születek meg, hogy elmondhassam, amit tudok a semmiről. Csak, hogy ne félj, majd ha már nem leszel.

Isten válaszol




- mi az élet értelme?

- ne haragudj, de nem tudom értelmezni a kérdést. Ez az értelem dolog eleve téves. Mi az, hogy értelme? Miért kéne értelmének lennie? Ha azt mondanám, azért vagy, hogy egy napon krumplit termessz egy másik galaxisban, akkor megnyugodnál? Vagy, ha adnék egy olyan célt, mint a boldogság, akkor onnantól harcolnál érte? Hiszen eleve mindenki boldog akar lenni. Ja, hogy kevered az örömérzettel. Ez magánügy. 
Saját élet értelmet mindenkinek. Amikor valóra váltatok, ezzel az ötlettel indítottalak el bennetek. De nem tudhattam, hogyan alakul. Nem olyan kiszámítható ám ez. Én elindítottam a semmiből a valamit, nevezzük evolúciónak, gondolom ez megvan, aztán amióta a valamiből ti lettetek, és általatok értelmet nyertem én, azóta alakul a rendszer. Nem tudni mi lesz belőle. Ha én szeretném irányítani a dolgokat, akkor megint magányosnak érezném magam. Azt akarom, hogy izgalmas legyen a valóság. Nem nyúlhatok bele. Egyszerűen azért, mert nem akarok. Amúgy pedig szerinted az én létezésemnek van értelme? Egyáltalán létezésnek sem nevezhető amiben vagyok, hiszen ez felételezi a nem létezést, márpedig ugye én vagyok az Isten. Szóval kérlek, ne te legyél összezavarodva. Ráadásul én kitől kérdezhetem meg ugyan ezt? Arra gondoltál? Ja, hogy engem ne sajnáljon senki. Azért vagytok ti és minden más, mert előttetek egyedül voltam. Sőt ha tágabban értelmezzük a dolgot, addig nem is voltam egyáltalán, amíg ti nem voltatok. Hiszen ha senki számára nem létezel, akkor nem létezel. A valóság akkor valóság, ha osztozhatsz benne valakivel. Szóval a válasz az, hogy miért ne? Meg, hogy így szórakoztatóbb. Csak pár millió évre legyél magányos isten, megérted mi végre vagy szabad.

ui.: Amúgy cukik vagytok ezekkel a vallás cuccokkal. Pokollal, mennyel, ilyesmi. De lássuk be, ha én azt szeretném, hogy imádjatok, szépen elmondanám nektek. Azt is megértem, hogy félni könnyebb, mint szabad akaratból a nehéz, de jobb utat választani. Nehezebb önfeláldozónak és szeretettel telinek lenni pusztán azért, mert úgy könnyebb megmaradni egymás mellett, mint inkább azért mert féltek a megtorlásomtól. De attól még nem lesz igaz. A vezetőitek egy része azért találta ki ezeket a dolgokat, hogy irányíthasson az én nevemben bennetek, ez persze sülhetne el jól is. Viszont többnyire csak hatalomvágy fűti azt, aki terelni akar. Amúgy felőlem azt csináltok, amit akartok. Egyrészt mert a biztonság kedvéért azért még van pár hozzátok hasonló projektem a világegyetemben, ráadásul folyamatosan bővül. ehh ehh. - bocs istenhumor. Másrészt meg, mint mondtam, kell az izgalom. A végén aki megmarad, ő lesz a haverom. Lehet, hogy a következő projektet már vele találom ki. Vagy nem. Mit tudom én? Addig is, kitartás srácok, lesz jobb is. Meg persze rosszabb is. 

Pacsiz Puszil

i.

Harmadik fél



nincs nagyon már beszédem magammal,
lemondtunk egymásról mi ketten.
csak a szabadság lett bennem a közös,
kezeim fél bilincsben.

kicsit babrálok a felhőkkel még.
hónapok óta nem látok semmit bele.
mennyire magányos érzés ha fél
egymástól egy ember mindkét fele?

Szivacs



Tegnap vettem egy memória szivacsos párnát. egyelőre egy álmomra sem emlékszik, de még bizakodó vagyok.

Tihamér



És akkor Tihamér, a szociális munkás, gondos mozdulatokkal felcsíkozta, majd egy határozott szippantással felszívta orrába az egész magyar rögvalót. Tihamér szíve percről percre egyre lassabban vert ezután, míg 30 évnyi konstans csendesedés után, szakadtan is elegáns öltönyében, szerető barátai körében, őszinte mosollyal arcán végleg jobb létre szenderült. A temetésen tíz millió embert vett részt, majd egy napnyi teljes csendbe burkolózott az ország. A faluk, kisvárosok, és nagy városok terei madárcsicsergésbe burkolóztak. Az emberek csillogó, szeretetteljes tekintettel néztek egymás szemébe, ahogy némán mentek végig az utcán. Minden talpalatnyi zöld helyen kockás pokrócon ülő öregek szegtek ropogós kenyerükből, többé nem volt sem férfi sem nő, akinek nem jutott egy falat. Az üres házakba kalácsillatú boldogsággal költöztek a tegnap még fürdetlen nyomorultak. És olyan szép volt a létezés, amilyennek gyermekkorunkban láttuk utoljára. 

Tihamér 73 évesen hunyt el. Isten azóta is keresi.

Kettő





- mi a baj velem? - kérdezte Teodor csöppet sem kedélyes tükörképét.
jönnek elő a bőr alól a tegnap még oly kedves giliszták. Most már
nem puhán mozognak sebhelyes bőröd alatt. apró szíved köré felhúzott
nehéz falak. A nap, mint lángoló Varjú, csüng a mélán libbenő horizonton.
Elmetszi a tenger vége bársonyos nyakad. Vad viharban edzett szelek
törik gerinced, a patkányok sikítva kapaszkodnak, és
árbocokkal döfik bordáink közét a rémek. Minden oly nagy, hogy
most roskad magába éppen, és minden olyan pici, hogy robbanni kész. 
És persze a tükröd van e nagy káosz közepén.

Súly


Mint a rakparton azok a vasgombák, amire több száz, meg ezer tonnásanyahajókat kötnek. Persze ha nem fúj a szél, akkor egy csecsemő is megtartja azt a több ezer tonnát. Olyan erős vagyok, mint egy anyahajót tartó csecsemő a szélcsendben. Olyan gyenge vagyok, mint a szél. Olyan nagy vagyok, mint az anyahajó, és olyan tehetetlen is. Olyan nyugodt vagyok, mint a víz, és közben olyan ernyedt dermedtségben várok, mint a kötél. Olyan türelmes vagyok, mint a kötél, és olyan türelmetlen is vagyok, mint a kötél. Olyan elszánt is vagyok, mint a kötél. Alig várom, hogy megfeszüljek, és rettegek tőle, hogy elszakadok. Ám ha nem szakadhatok el, akkor semmi vagyok. Akkor semmi nem ér semmit. Ez a csendélet vagyok, amiben folyton retteg valami. Ami folyton mosolyog, és retteg. Ami bár csendes, nem tudni róla, hogy már túl van-e viharon, vagy még csak most jön a vihar. Ami a maga nyugalmában súlyt hordoz, és könnyedséget. Ez csendélet vagyok, amit a megnémult kapitány fest a halálos ágyán.

Reggeli

Kieszem a tükörtojásból a szemem fehérjét. 

Csücsök

Szegény zsömle. Még csak egy csücske sincsen. A kiflinek legalább ott vannak a csücskei. Csak ott van gömbölydeden. Kucorodik. Néz ki a kosárból, mint egy macskakölyök. Meg is simogatom. Hamar rám is szólnak. - ha megfogta vegye is meg! - Meg is veszem! - förmedek dühösen vissza. - Hazaviszem és az éjjeli szekrényemen fog lakni, hogy soha többé ne féljen! Hogy soha többé ne féljek. - az utolsót persze már csak magamban jegyzem meg. Arra az ember sohasem büszke, hogy fél.

Kardigán



Apa megőrült 50 éves korában.Pont a szülinapján. Illetve szerintem nem őrült meg, de az állítólag mindegy. Apát akkor vitték be a szanatóriumba amikor meztelenül az utcán azt ordibálta, hogy neki már jó lesz így. Apa pókokkal beszélgetett, és a pókok olyan titkokat árultak el neki, amitől apa megőrült. Az orvosok szerint apa már akkor őrült volt, amikor a pókok beszélni kezdtek hozzá. Azt mondják, hogy egyszer hazaengedik majd, és olyan gyógyszereket adnak neki, hogy nem hallja többé a pókokat. Mondtam neki, hogy egyet se féljen, mert ha ez tényleg bekövetkezik, majd én beszélek helyette a pókokkal. És majd nem mondjuk el senkinek.
' A macskád látja a képzeletbeli barátaidat. '

Az őrző




A kakukkos órák felverik egymást hajnaltájban. Ez nem jó jel - gondolja Emil, és nagyot lóbál szürkeszőrmés lelógó farkán. Merengve néz kifelé az ablakon át, egy ódon fekete szekrény poros tetejéről, bele a felhőlyukba. Várja a holdat, hogy az nagy világító hasát megvillantsa.
- ma nem fogom látni - konstatálja szomorúan, és leugrik a bőrfotelre. Az felmordul, hogy – de kérem, valaki aludna. –  Emil szóra sem méltatja a mogorva bútort. Összekacsint a szekrénnyel, aki kitárja nagy szárnyait, hogy a benne virgonckodó ruhák észrevegyék magukat, azok erre mint a rajtakapott fiatal lányok, sikoltozva, szégyenlősen takargatják magukat. - Pedig ugye egy ruha nem lehet mezítelen. Avagy egy ruha mindaddig mezítelen, amíg bele nem bújik az ember. - A fotel végül elmosolyodik – mindjárt elered, kimegyek a tetőre. – néz vissza Emil - nagyon vigyázzatok a dörgéssel! – Mindenki szeme Emilre szegeződik, sokan bólintanak is, és egy másodpercnyi csend után, ami pont Emil farkvégének ajtófélfa mögötti eltűnéséig tart, a szoba népe folytatja a titkos életét. 

Szemafor


’ Azt fontos tudni, hogy a sötétben minden ugyan olyan, mint világosban. Épp ezért az embereknek nem kéne félniük a sötétben, mégis félnek. Butaság. A sok egyéb felesleges emberi butaság egyike. ’


-           Ismeretlen Macska 1929

Tükörvonal

felébredsz két egymást álmodó valóság között

Zsigerváros

és akkor ott állsz, valami zebránál, egyforintos műbőrcipőben, ami persze fekete, ahogy a zoknid, a nadrágod, a polód, az inged, a pulcsid, a zakód, a kabátod, a kalapod, tüdőd, a léped, a szíved, az agyad, és egy pillanatra az egykor szürke falak mind olyan színes szivárványnak tűnnek, mint pillecukortól sokkos rémálmaidban a pokol. gejl-szürke zsigerek kollázsa a város. Olyasféle mű, amit még egyetlen alkotója sem élt túl. Hol csendben, hol ordibálva, de mindenki félbehagy.

Öreg

a betonasztalnál, 
az öreg suszter,
lomha mozdulattal, 
mattot ad magának.
amott szentjánosbogarak
költöznek egy kiégett
utcalámpa búrája alá.
- tavaszig a nyár,
beleőszül a tèlbe.
- gondolja.
feláll, kardigánját
kényszerzubbonnyá
gombolja.