Idő

A szív, 
mint egy kilakoltatott postaládája,
roskad.

Emlékeimben tisztára moslak.

Melankó

húsba lelket öl,
vasárnapi melankó - 
kihajtom a bordád,
az milyen jó. kiporolom
a szíved a hinta előtti vason.
hosszútávon megéri. 

egy ideig majd nem tudsz feküdni.
hason.

A Doktor láthatatlan barátja

-          az asztalon van, már vártam.

-          zárja ki kérem az ablakon túlra!

-          úgysem bír Addig a víz alatt maradni.

ez ilyen ösztön.

-          nyissa ki! Ki tudja nyitni ? látja?

-          ott van a csípős ködben a tinta ára.

nem fogadhatom el.

-          emelje feljebb az állát!

cipzáras artériák alatt fészkelő galamb.

nyúljon a szemfedél alá.

markolja meg magát, már ami maradt.

érzi, ahogy az izmok átfolynak az ujjai közt?

-          ön sajnos egyre kevésbé lesz

a felfogható fizika része.

-          van rá esetleg valami drog?

-          keresünk. de nem fog eltűnni a

fájdalom egésze.

-          azt a madarat kizárná kérem

az ablakon túlra?

-          elmondom újra.

nincs madár, nincs ablak, nincs ő,

 én sem vagyok.

-          akkor majd én kizárom magam.

már a madarat.

-          menjen csak. én még maradok.

Féreg

azon a fán virág helyett sebek nyílnak.
zsibbad az ínyem.
szétrakott lábak a város.
nemi szervek egymásba esnek,
fogan az esendőség.

öledbe hajtom fejem.

vagy még annál is beljebb.
bújni minden méhbe.
termékenyítik a sebeket a méhek,
vagy legyek.

húsgyümölcsben

szeplőtlen fogant

...

Angyal

essék ez egy felcsatolható angyalszárny.
Majdnem olyan perverzek vagyunk,
mintha istenes pornóra élveznénk át magunk
a túlvilágba. És persze van vér is, és
a legszebb, ahogy én parancsolom, hogy
magadba harapj. És rohadt nagy halom
genny az ember. Már a születés
után a vágással kezdődik az elfertőzés,

és képes újsággal ragasztják le fekélyeket,
és most ha nyers vagyok, mint ahogy
az ösztön vezérelte egymásért való önzés,
akkor is csak tisztán látom a harcteret, hogy
vadállatok édesgetnek az öledbe, és a
tiszta pillanat, amit csak egy harcos érez
amikor a mellkasába nyomják a kardot,
miképp elsorvadni vagyunk egymás karjaiba,
a bordáim a bordáiddal mint egy
húsevő növény szájába elérhetetlen
veszélységben dobog a szív. De dobog.
Szóval azért ez a perverzió, mert még
mindig csak néha tudjuk érezni az életet,
- nincs lehetőségem önmagam anyagával
szembesülni, amíg mindent értelmezni akarok -
ezekkel a felcsatolható angyalszárnyakkal
eltértünk a tárgytól, mintha végtére is
nem mind ugyanazon egyszer? célért
mártanánk magunkba a kést, és tömnénk
az anyagunk anyaggal. Túlélni és csak
épp, hogy felsejlik néha, hogy elég lenne
élni. Egyszer? perverz tiszta nyers módon.
Aztán kifutni vak őszinteségben, a ránk rótt
időszalag végén a végtelen valamibe, ahol
minden bizonnyal van isten, de minden
bizonnyal épp olyan perverz, mint mi vagyunk.
Hogy így ezekkel a kétségekkel teremtett,
és ott fent azzal szórakozik, hogy velünk
keresteti magát. Tessék vedd fel, és véres
csonkokkal ne foglalkozz. Az angyalok
nem léteznek. Mi igen.

Margó

26 éves vagyok. Épp most kentem össze az egész hasam csokival. Volt egy barátom aki felnőtt. Mindig furcsán néz rám azóta. A tekintetében egyszerre van lenézés, és irigység. A barátom szerint fel kéne nőnöm, hogy legyen belőlem valaki. Szerintem pedig gyereknek kell maradnom, hogy ne nézzek le senkit. A barátom, aki annyi idős mint én, de már három éve 'fel van nőve', szóval szerinte az élet szar. Nehéz, és szomorú. Szerinte ezt minél hamarabb megtanulom, annál könnyebb lesz nekem. Szerintem annyi fontosabb dolgot kell megtanulnom, mint felnőni a gondoknak. Szerinte az élet nem játék. A problémákat meg kell szüntetni. Szerintem az életben a problémák csupán egy játékban a feladványok, minden váratlan helyzetben izgatott leszek, és igen tudom, hogy mi az a halál, és mi az a nyomor. Tudom micsoda fájdalom elveszíteni valakit. Viszont azt is tudom, hogy akivel együtt játszom, az nem fog kinevetni ha vesztek. Aki játszani szeret, az nem csal, és nem tapossa le a másikat a győzelemért. Engem csak azok az emberek tudnak bántani, akik azt hiszik, hogy felnőttek. Akik a halálukat jelölték ki a célnak, és minden lépésüket az addig tartó félelmük motiválja; hogy veszthetnek, miközben azt hazudják, hogy az élet nem is játék. Az élet egy olyan játék ahol mindenki vesztes. Ezt én mondom. csak azok nyernek akik a játékot szeretik és nem a győzelmet. Van a hasamon egy mogyoró darab is. Gondolom minden tartalmaz nyomokban mogyorót és Istent.

a festő szerelme

nappal koldulok, este festek.
elképzelt női testet.
temperám mind madár ette,
fakó, mint a cigarette.
füstjén át a szemében látom. 
elképzelt női szemek.
csupa fekete szín a palettáról,
kimászunk a párkányra, gyere. kár.
az elképzelt nő most ússza át.

A Duna vize nyáron is hideg.
Leugrik épp a törtfekete.
A koldult pénzen veszendő
színek. még csak gyerekek.

valahogy mindig csak a fekete kell. 
de az is mind leveti magát.
Kicsit azért bánt, hogy
Az elképzelt nő, meg én,
ünnepeljük a halált.

olyan egyformák mind a színek.
nappal koldulok, este festek.
festem, ahogy
feketével színeket festek.
festem, ahogy festem a lányt.
amint az elképzelt nő engem fest le.

fest, ahogy nappal koldulok,
este festek.
szebb, hogy nem én festem őt.

csak egy képzelt alak vagyok,
akit fest egy kitalált nő.

A varázspizsama

ez a könyv az imént még
egy hatalmas, kedves, bölcs
bogár volt, akivel a sajtok
megannyi szépségéről 
beszélgettünk a matrac
sarkában kucorogva,
egy gyűszűnyi bor társaságában.
( a takaróm árnyékot adó,
nagy lapulevél. )
a matracom volt a tutaj a folyón,
amiben a krokodilus, 
jellegzetes tájszólással jelezte,
hogy ' éteknek ' tűnök ebből a 
perspektívából, viszont lesz velem
oly kegyes, hogy nem tesz
magáévá, hiszen tetszik
neki a pizsamám. - köszönöm. -
mondtam neki. a bogár rémülten
nézte végig a párbeszédet, 
a szájában megállt a falat.

- nem tesz semmit. - mondta a krokodil,

aztán a hátára feküdt és átengedte
magát a folyó sodrosának.
nagy füstkarikákat láttam utoljára
a távolból tőle, épp az utolsó
falat sajt lenyelése előtt. a bogár
addigra rég elszenderült. 

Picit még hortyogott is. 
Én a pizsamámra néztem, aztán
betakaróztam. - Szeretlek. 
Mondtam neki. De persze ő nem
felelt. Ebben a világban a
pizsamám az egyetlen normális
dolog. Benne biztonságban vagyok. 
kockás. az a terepminta az
álomvilágban. - szóval szeretlek.
mondtam neki még egyszer, és
felébredtem.