A varázspizsama

ez a könyv az imént még
egy hatalmas, kedves, bölcs
bogár volt, akivel a sajtok
megannyi szépségéről 
beszélgettünk a matrac
sarkában kucorogva,
egy gyűszűnyi bor társaságában.
( a takaróm árnyékot adó,
nagy lapulevél. )
a matracom volt a tutaj a folyón,
amiben a krokodilus, 
jellegzetes tájszólással jelezte,
hogy ' éteknek ' tűnök ebből a 
perspektívából, viszont lesz velem
oly kegyes, hogy nem tesz
magáévá, hiszen tetszik
neki a pizsamám. - köszönöm. -
mondtam neki. a bogár rémülten
nézte végig a párbeszédet, 
a szájában megállt a falat.

- nem tesz semmit. - mondta a krokodil,

aztán a hátára feküdt és átengedte
magát a folyó sodrosának.
nagy füstkarikákat láttam utoljára
a távolból tőle, épp az utolsó
falat sajt lenyelése előtt. a bogár
addigra rég elszenderült. 

Picit még hortyogott is. 
Én a pizsamámra néztem, aztán
betakaróztam. - Szeretlek. 
Mondtam neki. De persze ő nem
felelt. Ebben a világban a
pizsamám az egyetlen normális
dolog. Benne biztonságban vagyok. 
kockás. az a terepminta az
álomvilágban. - szóval szeretlek.
mondtam neki még egyszer, és
felébredtem.