gyermek és a hús

most alszom tán?

sipkám túl idétlen, hogy ébren legyek.

minden árnyalat gejl,

s a szivárvány is túl neon,

tudatalattim fölött egy érben;

- vagy holt ág? vasút meg peron?

várok még

most arannyal kivert lépcsőiden;

eszem, iszom.

így,

elnéptelenedve várok,

magam sem tudom kit, sem mikor,

egyszerű vágású disznó,

hogy mosolyog a giccses vágóhídon?

leteszem cilinderem a pultra.

frakkom szakadásán derülök;

- okos malac volt, kedveltem.

lassan átfő a csülök...

Krumpli

Krumpli vagyok, meta-klumpa.
Csoszog bennem az isten tudja.
Ki nincsen.
Tegnap győztek meg.
Valami lélekfizikus a priccsen,
én fröccsöt ittam,
ő kettőt.

Az öccse is ott volt, a játékgépnél.
Matematikus pap,
tömte marokra a százasokat.
Engem is beleszórt majdnem,
még szerencse, hogy nem vagyok.
Mármint százas. A létezés fáraszt el.
Meg a bánat terápia.
A villamoson a mentálhigiénia.
Meg a mentollal pótolt frissesség.
Az őserdő parfüm.
Aranylánc-hegység.

Konkrétan hamu vagyok
kalapkarimán. A belső tangóm
közben szipkával szívott drága cigaretta.
Tolt asztal alá a kétség, s a cipő,
mit elvett, na azt is
nyiltan hordja. Most is.

Léptem nyakig érő pocsolyába
hazafelé. Szegtem nyakam, szárnyam.
Időnként fuldokoltam szájban,
rúzzsal átitatott máglyarakáson,
roppant karmolás medrek és
térkövek fugaerezetében,
sodródtam a bizonyos
bizonytalanság befolyásolhatatlan
lefolyásában. 

nem kell enni

majd én kiszabadítom magából ne féljen

bár nagyrészt magam sem tudom hol vagyok

csak kipréselem valahogy a résen

kicsúsznak könnyelmű  sóhajok

gyufás skatulyámban kiégett jelenből

egy szál híján majdhogynem túléltem magam

s hogy végül cigarettája  kiessen kezéből

az utolsó slukk előtt mindig vége van