Létpapír

Te voltál az! És a hidegben rám emelte valamelyik ujját. Talán a középsőt. Egészen biztos, hogy nem a mutatót... A körme alatt sár volt. Ha nekem sár volt a körmöm alatt, annak általában határozott oka szokott lenni. Ő esetében ezt nem tudhatom. Kiskorunkban gyakran feltűnt, hogy ő időnként kiáll a sorból, félrevonul, néha még el is tűnt. Soha nem tudtam, hogy hová, ha kérdeztem legyintett, megfogta a kezem és válasz helyett fogócskázni kezdtünk. Aztán egy napon titokban utána eredtem. A kerítésen volt egy lyuk, azon bújt ki. Mi is bújtunk már ott át, rutinosan térdre rogytam, aztán négykézlábra, át a kerítésen, át a bokrokon, át az úton, láttam ahogy bemászik egy öreg elhagyatott házba. Nem volt benne semmi kísérteties, csak egy öreg ház. A maga módján barátságos, amióta az eszem tudom lakatlan volt, de nem az a fajta amitől a gyerekek rettegnek.

Bementem az ajtón, és egy pillanatra elvesztettem. Csöndben próbáltam lenni, hátha hallom, ahogy lép. Semmit nem hallottam. Én sem mertem lépni. Biztos voltam benne, hogy ő pont azt várja, amit én. Ki lép először? Ki fedi fel magát? Ki a gyengébb? Madárcsicsergésen kívül sok minden nem szűrődött be az ablakon. Esélyem sem volt. Az ilyenekben mindig jobb volt nálam. Ha tényleg verseny van, én veszíteni fogok. Jobb esetben kapok egy kokit, vagy barackot, vagy csípést. Rosszabb esetre nem is mertem gondolni. Ott álltam remegő lábakkal.

Aztán…

Elkezdett füstölni a talpam. A padló cseppfolyós lett, már bokáig benne voltam. Nem rémültem meg. Azt hiszem nem voltam soha az a beszari fajta. A falak lassan rám borultak, puhán. Mintha ez egész valami folyadékba lassan feloldódó kártyavár lenne. Aztán édes karamell illat, a számban eper íz.

- Te voltál az! Erőszakosabban szólt most már, és én feleszméltem. Ő közelebb jött, mélyen a szemembe nézett könnyes szemeivel, és ordibálta hogy én voltam az. - Én hát! - Mondtam nyugodtan. – Miért tetted? Miért volt jó ez? - Remegő ajkakat, és opálos szemeket láttam. Dagadó eret a homlokon, és megfeszülő izmokat. – Mert már sem a helyét, sem az idejét nem tudod. Nem tudod hogy ki vagy, hogy miért vagy itt, nem tudod hogy mi a fontos. – Nem volt hozzá jogod! – Nem volt más választásom. – Meg foglak ölni! – Úgy is megölném magam, tedd a dolgod. Ő felemelte a másik kezét, épp a fejemre céloz. Talán holnapra megértem. Talán mindjárt megértem.

Lerongyolt bábu
Vagyok
Se kezem se lábam
Nincs már
Listám üres
Eldőlt
Fejem a párkányon
A hideg se ráz
A fény sem zavar
Posztó bőröm
Halmaza
A bennem lakó
Puhának
Értetlen bogarak
Leszarnak
Fejet ráznak