essék ez egy felcsatolható angyalszárny.
Majdnem olyan perverzek vagyunk,
mintha istenes pornóra élveznénk át magunk
a túlvilágba. És persze van vér is, és
a legszebb, ahogy én parancsolom, hogy
magadba harapj. És rohadt nagy halom
genny az ember. Már a születés
után a vágással kezdődik az elfertőzés,
Majdnem olyan perverzek vagyunk,
mintha istenes pornóra élveznénk át magunk
a túlvilágba. És persze van vér is, és
a legszebb, ahogy én parancsolom, hogy
magadba harapj. És rohadt nagy halom
genny az ember. Már a születés
után a vágással kezdődik az elfertőzés,
és képes újsággal ragasztják le fekélyeket,
és most ha nyers vagyok, mint ahogy
az ösztön vezérelte egymásért való önzés,
akkor is csak tisztán látom a harcteret, hogy
vadállatok édesgetnek az öledbe, és a
tiszta pillanat, amit csak egy harcos érez
amikor a mellkasába nyomják a kardot,
miképp elsorvadni vagyunk egymás karjaiba,
a bordáim a bordáiddal mint egy
húsevő növény szájába elérhetetlen
veszélységben dobog a szív. De dobog.
Szóval azért ez a perverzió, mert még
mindig csak néha tudjuk érezni az életet,
- nincs lehetőségem önmagam anyagával
szembesülni, amíg mindent értelmezni akarok -
ezekkel a felcsatolható angyalszárnyakkal
eltértünk a tárgytól, mintha végtére is
nem mind ugyanazon egyszer? célért
mártanánk magunkba a kést, és tömnénk
az anyagunk anyaggal. Túlélni és csak
épp, hogy felsejlik néha, hogy elég lenne
élni. Egyszer? perverz tiszta nyers módon.
Aztán kifutni vak őszinteségben, a ránk rótt
időszalag végén a végtelen valamibe, ahol
minden bizonnyal van isten, de minden
bizonnyal épp olyan perverz, mint mi vagyunk.
Hogy így ezekkel a kétségekkel teremtett,
és ott fent azzal szórakozik, hogy velünk
keresteti magát. Tessék vedd fel, és véres
csonkokkal ne foglalkozz. Az angyalok
nem léteznek. Mi igen.
és most ha nyers vagyok, mint ahogy
az ösztön vezérelte egymásért való önzés,
akkor is csak tisztán látom a harcteret, hogy
vadállatok édesgetnek az öledbe, és a
tiszta pillanat, amit csak egy harcos érez
amikor a mellkasába nyomják a kardot,
miképp elsorvadni vagyunk egymás karjaiba,
a bordáim a bordáiddal mint egy
húsevő növény szájába elérhetetlen
veszélységben dobog a szív. De dobog.
Szóval azért ez a perverzió, mert még
mindig csak néha tudjuk érezni az életet,
- nincs lehetőségem önmagam anyagával
szembesülni, amíg mindent értelmezni akarok -
ezekkel a felcsatolható angyalszárnyakkal
eltértünk a tárgytól, mintha végtére is
nem mind ugyanazon egyszer? célért
mártanánk magunkba a kést, és tömnénk
az anyagunk anyaggal. Túlélni és csak
épp, hogy felsejlik néha, hogy elég lenne
élni. Egyszer? perverz tiszta nyers módon.
Aztán kifutni vak őszinteségben, a ránk rótt
időszalag végén a végtelen valamibe, ahol
minden bizonnyal van isten, de minden
bizonnyal épp olyan perverz, mint mi vagyunk.
Hogy így ezekkel a kétségekkel teremtett,
és ott fent azzal szórakozik, hogy velünk
keresteti magát. Tessék vedd fel, és véres
csonkokkal ne foglalkozz. Az angyalok
nem léteznek. Mi igen.
A hideg ráz a szavaidtól. Mint egy belső monológ. Elkezdesz kaparászni az agyak hátsó zugaiban. Gondoltad te ezt?
VálaszTörlés