Angyal

essék ez egy felcsatolható angyalszárny.
Majdnem olyan perverzek vagyunk,
mintha istenes pornóra élveznénk át magunk
a túlvilágba. És persze van vér is, és
a legszebb, ahogy én parancsolom, hogy
magadba harapj. És rohadt nagy halom
genny az ember. Már a születés
után a vágással kezdődik az elfertőzés,

és képes újsággal ragasztják le fekélyeket,
és most ha nyers vagyok, mint ahogy
az ösztön vezérelte egymásért való önzés,
akkor is csak tisztán látom a harcteret, hogy
vadállatok édesgetnek az öledbe, és a
tiszta pillanat, amit csak egy harcos érez
amikor a mellkasába nyomják a kardot,
miképp elsorvadni vagyunk egymás karjaiba,
a bordáim a bordáiddal mint egy
húsevő növény szájába elérhetetlen
veszélységben dobog a szív. De dobog.
Szóval azért ez a perverzió, mert még
mindig csak néha tudjuk érezni az életet,
- nincs lehetőségem önmagam anyagával
szembesülni, amíg mindent értelmezni akarok -
ezekkel a felcsatolható angyalszárnyakkal
eltértünk a tárgytól, mintha végtére is
nem mind ugyanazon egyszer? célért
mártanánk magunkba a kést, és tömnénk
az anyagunk anyaggal. Túlélni és csak
épp, hogy felsejlik néha, hogy elég lenne
élni. Egyszer? perverz tiszta nyers módon.
Aztán kifutni vak őszinteségben, a ránk rótt
időszalag végén a végtelen valamibe, ahol
minden bizonnyal van isten, de minden
bizonnyal épp olyan perverz, mint mi vagyunk.
Hogy így ezekkel a kétségekkel teremtett,
és ott fent azzal szórakozik, hogy velünk
keresteti magát. Tessék vedd fel, és véres
csonkokkal ne foglalkozz. Az angyalok
nem léteznek. Mi igen.

Margó

26 éves vagyok. Épp most kentem össze az egész hasam csokival. Volt egy barátom aki felnőtt. Mindig furcsán néz rám azóta. A tekintetében egyszerre van lenézés, és irigység. A barátom szerint fel kéne nőnöm, hogy legyen belőlem valaki. Szerintem pedig gyereknek kell maradnom, hogy ne nézzek le senkit. A barátom, aki annyi idős mint én, de már három éve 'fel van nőve', szóval szerinte az élet szar. Nehéz, és szomorú. Szerinte ezt minél hamarabb megtanulom, annál könnyebb lesz nekem. Szerintem annyi fontosabb dolgot kell megtanulnom, mint felnőni a gondoknak. Szerinte az élet nem játék. A problémákat meg kell szüntetni. Szerintem az életben a problémák csupán egy játékban a feladványok, minden váratlan helyzetben izgatott leszek, és igen tudom, hogy mi az a halál, és mi az a nyomor. Tudom micsoda fájdalom elveszíteni valakit. Viszont azt is tudom, hogy akivel együtt játszom, az nem fog kinevetni ha vesztek. Aki játszani szeret, az nem csal, és nem tapossa le a másikat a győzelemért. Engem csak azok az emberek tudnak bántani, akik azt hiszik, hogy felnőttek. Akik a halálukat jelölték ki a célnak, és minden lépésüket az addig tartó félelmük motiválja; hogy veszthetnek, miközben azt hazudják, hogy az élet nem is játék. Az élet egy olyan játék ahol mindenki vesztes. Ezt én mondom. csak azok nyernek akik a játékot szeretik és nem a győzelmet. Van a hasamon egy mogyoró darab is. Gondolom minden tartalmaz nyomokban mogyorót és Istent.

a festő szerelme

nappal koldulok, este festek.
elképzelt női testet.
temperám mind madár ette,
fakó, mint a cigarette.
füstjén át a szemében látom. 
elképzelt női szemek.
csupa fekete szín a palettáról,
kimászunk a párkányra, gyere. kár.
az elképzelt nő most ússza át.

A Duna vize nyáron is hideg.
Leugrik épp a törtfekete.
A koldult pénzen veszendő
színek. még csak gyerekek.

valahogy mindig csak a fekete kell. 
de az is mind leveti magát.
Kicsit azért bánt, hogy
Az elképzelt nő, meg én,
ünnepeljük a halált.

olyan egyformák mind a színek.
nappal koldulok, este festek.
festem, ahogy
feketével színeket festek.
festem, ahogy festem a lányt.
amint az elképzelt nő engem fest le.

fest, ahogy nappal koldulok,
este festek.
szebb, hogy nem én festem őt.

csak egy képzelt alak vagyok,
akit fest egy kitalált nő.

A varázspizsama

ez a könyv az imént még
egy hatalmas, kedves, bölcs
bogár volt, akivel a sajtok
megannyi szépségéről 
beszélgettünk a matrac
sarkában kucorogva,
egy gyűszűnyi bor társaságában.
( a takaróm árnyékot adó,
nagy lapulevél. )
a matracom volt a tutaj a folyón,
amiben a krokodilus, 
jellegzetes tájszólással jelezte,
hogy ' éteknek ' tűnök ebből a 
perspektívából, viszont lesz velem
oly kegyes, hogy nem tesz
magáévá, hiszen tetszik
neki a pizsamám. - köszönöm. -
mondtam neki. a bogár rémülten
nézte végig a párbeszédet, 
a szájában megállt a falat.

- nem tesz semmit. - mondta a krokodil,

aztán a hátára feküdt és átengedte
magát a folyó sodrosának.
nagy füstkarikákat láttam utoljára
a távolból tőle, épp az utolsó
falat sajt lenyelése előtt. a bogár
addigra rég elszenderült. 

Picit még hortyogott is. 
Én a pizsamámra néztem, aztán
betakaróztam. - Szeretlek. 
Mondtam neki. De persze ő nem
felelt. Ebben a világban a
pizsamám az egyetlen normális
dolog. Benne biztonságban vagyok. 
kockás. az a terepminta az
álomvilágban. - szóval szeretlek.
mondtam neki még egyszer, és
felébredtem.

gyermek és a hús

most alszom tán?

sipkám túl idétlen, hogy ébren legyek.

minden árnyalat gejl,

s a szivárvány is túl neon,

tudatalattim fölött egy érben;

- vagy holt ág? vasút meg peron?

várok még

most arannyal kivert lépcsőiden;

eszem, iszom.

így,

elnéptelenedve várok,

magam sem tudom kit, sem mikor,

egyszerű vágású disznó,

hogy mosolyog a giccses vágóhídon?

leteszem cilinderem a pultra.

frakkom szakadásán derülök;

- okos malac volt, kedveltem.

lassan átfő a csülök...

Krumpli

Krumpli vagyok, meta-klumpa.
Csoszog bennem az isten tudja.
Ki nincsen.
Tegnap győztek meg.
Valami lélekfizikus a priccsen,
én fröccsöt ittam,
ő kettőt.

Az öccse is ott volt, a játékgépnél.
Matematikus pap,
tömte marokra a százasokat.
Engem is beleszórt majdnem,
még szerencse, hogy nem vagyok.
Mármint százas. A létezés fáraszt el.
Meg a bánat terápia.
A villamoson a mentálhigiénia.
Meg a mentollal pótolt frissesség.
Az őserdő parfüm.
Aranylánc-hegység.

Konkrétan hamu vagyok
kalapkarimán. A belső tangóm
közben szipkával szívott drága cigaretta.
Tolt asztal alá a kétség, s a cipő,
mit elvett, na azt is
nyiltan hordja. Most is.

Léptem nyakig érő pocsolyába
hazafelé. Szegtem nyakam, szárnyam.
Időnként fuldokoltam szájban,
rúzzsal átitatott máglyarakáson,
roppant karmolás medrek és
térkövek fugaerezetében,
sodródtam a bizonyos
bizonytalanság befolyásolhatatlan
lefolyásában. 

nem kell enni

majd én kiszabadítom magából ne féljen

bár nagyrészt magam sem tudom hol vagyok

csak kipréselem valahogy a résen

kicsúsznak könnyelmű  sóhajok

gyufás skatulyámban kiégett jelenből

egy szál híján majdhogynem túléltem magam

s hogy végül cigarettája  kiessen kezéből

az utolsó slukk előtt mindig vége van